Blog bejegyzés - Budai Beatrix

…csak úgy, mert szeret. Úgy ahogy vagyok. Elfogad és segít. Mindenben támogat és mellettem áll. Jóban és rosszban. Ilyen egy társ. Ekkor mondhatod azt, hogy a párom… Ilyen egy férj vagy éppen egy feleség. És én hálás vagyok és köszönöm a férjemnek, páromnak a társamnak a szerelmemnek, hogy mindezt és ennél többet is megkapok tőle nap, mint nap. Hisz’ egy a lelkünk, egy a szellemiségünk, és igen…együtt kell átverekedjük magunkat úgy a gondokon és a problémákon is, mint a boldog perceken, órákon, napokon, melyeknek semmi köze a testzsír százalékhoz vagy éppen az “S”-es vagy az “XL”-es konfekciómérethez. Az egészséges lélek sosem a testbe szeret bele elsőként. Nem hiszek ebben. Kell, hogy érezd azonnal a rezgést, aztán hirtelen tudatosul, hogy a levegőt is együtt veszed a másikkal. A hűséget nem mérheted kilókban. Nem piac ez, hogy feltedd magadnak a kérdést: “kicsit több lett, maradhat?” Érthetetlen számomra, és nem csak a most kijelentett vélemény alapján, hogy egyáltalán valakinek, gondolati szinten megfordul a fejében, hogy egy “kövér” -persze mi vagy ki számít kövérnek?- anya, feleség vagy társ nem lehet kívánatos… nem hogy le is írja, vagy akár vállalva ezt a nagyvilág felé emelt fővel büszkén hirdesse.

Szóval Hölgyeim és Uraim! Tiszteljétek egymást és a közös életet. Foglalkozzatok egymással, értékeljétek és adjatok hálát a sorsnak, minden együtt eltöltött napért! …hogy gyermeketek született! …hogy véretek és őseitek szellemiségét tovább tudtátok adni! Kilókban nem mérhető ez az Isteni adomány. Így hát legyetek hálásak! Legyetek hálásak a csodáért, a kialvatlan órákért, az önfeláldozásért a megfizethetetlen egészségért és még a plusz kilókért is! …ezeket mind együtt értétek el… *BB*

“Szeressük egymást gyerekek! A szív a legszebb kincs. Ennél szebb szó, hogy “szeretet”, a nagy világon nincs. Az élet úgyis tovaszáll, a sír magába zár… Szeressük egymást Gyerekek! …Hisz minden percért kár!” /Seress Rezső/

Sajtos ropogós

A ma reggeli kávé mellé nagyon hiányzott valami ropogtatni való. Így aztán gyorsan előkaptam egyik kedvenc receptemet és a család örömére megsütöttem a képen látható Budai féle Sajtos ropogóst.

 

Boldog Újévet

2020-ban is ugyanolyan nagy szeretettel várom Önökkel a találkozást határon innen és túl!